• Regisztráció

A harcistressz kezelésének története IV.

AZ ÖBÖL-HÁBORÚ




1990 szeptemberének elején az USA Szárazföldi Hadsereg Orvosi Kutatási és Fejlesztési Parancsnoksága kötelékéből stressz felmérő csoportokat küldtek a Sivatagi Pajzs hadművelet támogatására. Ezek kiscsoportos beszélgetéseket folytattak, felmérték a katonák között a csapatkohézió szintjét, valamint azt, hogy milyennek ítélik meg felkészültségüket a harcra. Olyan hátteret biztosították a Szárazföldi Hadsereg Központi Parancsnokságának, amely lehetővé tette, hogy képes legyen ellenőrzése alatt tartani a harcistresszt, valamint növelje az erkölcsi állapotot és a harckészültséget. Emellett stresszkontrol tréningeket vezettek a harctéri parancsnokoknak és a csapatoknak. A hadtest és a magasabb szintű csoportok október december folyamán érték el  a hadműveleti területet. Ezek a mobil csoportok aktívan részvettek a parancsnokságokkal való konzultációkban, a hadtestek és a harclépcsők kiképzésében. A szárazföldi hadműveleteket megelőző időszakban megerősítették a dandárok mentális egészségügyi szekcióinak tevékenységét.  A Sivatagi Vihar hadművelet során ezek a dandár szintű csoportok előrevonásra kerültek. Azokkal az egységekkel dolgoztak együtt, amelyeknél a legnagyobb volt a sérülések kockázata. Közvetlenül a harcoló zászlóaljak mögé küldték ki a harcistressz kontrolt végző csoportokat. Azok az alakulatok, amelyek komolyabb harcokban is részvettek különleges kikérdezéseken vettek részt. Munkájukat könnyítette, hogy a hadműveletek nagyon gyorsan, mindössze 100 óra alatt zajlottak le és mindenféle szempontból rendkívül sikeresek voltak.



A csapatok hazatérésének időszakában a mentális egészségüggyel foglalkozó személyek és a távbori lelkészi szolgálat nagy erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a hazatérő katonák és családok újratalálkozása, a családi élet és közösség helyreállítása stresszmentes legyen.



A mentális egészséggel foglalkozó szakemberek keményen és sikeresen dolgoztak azért, hogy elfogadtassák hasznosságukat a parancsnoki állománnyal. Azzal, hogy képessé váltak katonákat visszajutatni a szolgálatba növelték az alakulatok stresszel szembeni ellenállóképességét. A szárazföldi hadműveleteket követően csata utáni és esemény utáni megbeszéléseket tartottak. Kiképezték a parancsnokokat, hogy hogyan ismerjék fel és kezeljék a "tűzszüneti leeresztés" nevű jelenséget is (cease-fire letdown). Ez egy olyan reakció, amely a harc utáni feszültség csökkenésével jár, s oktalan fenegyerekeskedésben ölt testet, s először ebben a háborúban tapasztalták tömegesen. Ez a viselkedés, amely halálhoz és sebesülésekhez vezetett jól érzékelhető volt a háborút követő első időkben.

***

Megítélésem szerint a nemzetközi történeti tapasztalatok egyértelműen a harcistressz jelenségének rendkívüli fontosságára hívják fel a figyelmet. "A háborút katonák vívják és nyerik meg, nem a gépek....Végül is a katona az, aki a dolgát teszi. Tőle függ minden." írja az FM 100-5 USA szabályzat. Hogy megértsük ennek jelentőségét érdemes elgondolkodnunk azon, hogy pl. "...az Overlord hadművelet sikere végső soron az amerikai, a brit és a kanadai hadsereg, hadiflotta, légierő egy viszonylag csekély számú csoportján, beosztott tiszteken, tiszthelyetteseken, közlegényeken és tengerészeken állt, vagy bukott. Ha az ejtőernyősök és a vitorlázógépeken szállított katonák az ellenség felkutatása helyett  sövények mögé húzódnak, vagy pajtákba rejtőznek; ha a naszádok kapitányai nem teszik partra a legénységet, hanem az ellenségtől való félelmükben a mély vízben bocsátják le a rámpákat; ha az emberek a parton beássák magukat a védőgátak tövébe; ha a tiszthelyettesek és tisztek az ellenség tüzével szemben nem vezetik a katonáikat a védőgáton túlra, a szárazföld felé - nos, ez esetben a hadtörténet legnagyobb gondossággal megtervezett támadó hadművelete a haditengerészet, a bombázók és rakéták hihetetlen mértékű támogatása ellenére is kudarcba fullad. Az egész egy maroknyi tizennyolc-huszonnyolc éves fiatalemberen múlt". Ha ezek az emberek meginognak, nemzetek sorsára lett volna hatással. Ezért kell nagy súlyt helyezni arra, hogy a döntő akciókban résztvevő katonák minél nagyobb hatékonysággal legyenek képesek feladataik végrehajtására.



Egyformán nagy jelentőséget kell tulajdonítani a megelőzésnek és a kezelésnek. A megelőzés során a kiválasztó, felkészítő, kiképző rendszert kell kidolgozni, amely elfogadható hatékonysággal készíti fel a katonákat és a parancsnokokat a harci stressz jelenségére. Tudomásul kell egyúttal venni, hogy a legkülönfélébb célokkal kidolgozott pszichés módszerek, melyek valamely feladatra való kiválasztást tűzték ki előzetesen felállított pszichés normák alapján, nem igazán váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Voltak olyan emberek akik alkalmasnak nyilvánítva összeomlottak a harcban, míg alkalmatlannak, vagy kevésbé alkalmasnak tartott személyek kiválóan helytálltak. Ez azonban semmiképpen nem jelentheti a tudományos kutatásokon alapuló rendszerek kidolgozásának feladatát. Sőt, éppen arra hívják fel a figyelmet, hogy a magatartástudományokat sokkal fokozottabb mértékben kell érvényesíteni a katonai felkészítés során. A hadtörténelem világosan megmutatta, hogy mindazon hadseregek, melyek nem voltak hajlandók e kutatások eredményeit megszívlelni, komoly vérveszteségre ítélték magukat.

Egyúttal más jelenségekre is érdemes odafigyelni. A megfelelően felkészített és igazán kemény harccselekményekben részt nem vett állománnyal is foglalkozni kell. Ugyanis ezek is megsérülhetnek. Akár békében is lehet rossz vezetés, szervezetlenség, bizonytalanság miatt pszichés sérüléseket szenvedni, stresszbetegséget szerezni. Nem elég azonban a katonáinkat a harctéren kezelni, utána is foglalkozni kell velük, hisz a tünetek egy része csak később jelentkezik. Ugyanígy biztosítani kell a családok újraegyesülését. nem csak harcok, hanem külföldi feladat végrehajtás, vagy hosszabb vezénylés, esetleg bármilyen traumás élmény után. Tudomásul kell venni, hogy akár egy pár hónapos távollét alatt is olyan átstrukturálódások mehetnek végbe a családokban, melyek önmagukban feszültségeket okozhatnak a visszatérő apa és pl. kamaszodó gyermeke között. Különösen így lehet ez, ha a katona a PTSD valamely tünetét is magában hordozza.



A legfontosabb feladat azonban, hogy parancsnoki állományunkban tudatosuljon a jelenség fontossága. A magam részéről azt javasolnám, hogy "az állomány pszichés állapota és hadrafoghatósága; a várható kockázatok; ezek hatása és a tenni kívánt intézkedések" kerüljenek be  a parancsnoki munka folyamatába.